Szeretem a levendulát, az illatát, a színét, az egész hangulatát. Így nagyon örültem neki, hogy két hete volt szerencsénk egy gyönyörű levendulamezőn fotózni. Most egy kis betekintést nyerhettek az előkészületekbe, láthatjátok majd mi volt az elképzelés és végül mi lett a végeredmény.
Pár hét tervezgetés és előkészület után nekivágtunk a 2,5 órás autóútnak, ugyanis Hőgyészre mentünk a levendulafarmra. Nem hazudtoltuk meg magunkat, sikerült picit eltévedni, de hál'istennek délután kettőkor begurultunk a célba aztán el is kezdtem a ruhát, sminket és a hajat. Az elképzelésünk egy natúr szépség megalkotása volt, hiszen most leginkább az összhangra kellett figyelni, nem sminkfotózás volt, sőt nem is ruhafotózás. A ruhával kezdtem, mert ugyan volt elképzelésem, nem tudtam hogyan fog alakulni útközben. Vettünk egy 3 méter hosszú, 1,5 méter széles vajszínű jersey szerű anyagot, amiből az elképzelésem alapján biztosítótűk és kapcsok segítségével ott a helyszínen ráeszkábáltam modellünkre A ruhát. Kicsit görög istennősre sikerült, de szerintem abszolút harmonizált a koszorúval és a háttérrel is. Két vastag pánt ment végig a vállán, ez végződött derékban, majd pedig onnantól lefelé bővült. Derékban húzott volt, a tűket egy vastagabb pánttal takartam el, amit ott helyben vágtam le az anyagról. Végül pedig bal oldalt felhasítottam, így gyönyörű volt, mikor fújta a szél vagy lebegtettük.
Ezután jött a smink, ezt elég egyszerűre képzeltem, nem akartam elvonni a figyelmet a levendulákról és a virágkoszorúról. Alapozás, egy natúr szemhéj alap és pici barna a mélyítővonalra, csontosítás, tusvonal. Lényegében ennyi volt, modellünk, Fruzsi ajkait pedig egy mályvás árnyalattal rúzsoztam. Haját enyhén begöndörítettem, hogy ne legyen nagyon beállított hatása, a természetességre törekedtem.
Amikor készen lettem, jött a nap nehéz része, az a bizonyos "maradj életben a méhekkel zsúfolt levendulák közt a tűző napon". Egy viszonylag magas domboldalba sétáltunk fel, itt csatlakozott hozzánk a videósunk Krisztián és Nóri, aki a virágkoszorút készítette. Így voltunk végül hatan, Zsani a fotósunk, a párja Roland, aki segített nekünk a technikai dolgokban, Fruzsi a modellünk, illetve Krisztián, Nóri és én. Tényleg nagyon meleg volt, szerintem is nem készültünk fel rá normálisan, így mindenki izzadt, leégett és társai.
Na de a lényeg! Fotóztunk fent is, lent is, itt is ott is, nappal szemben nappal háttal, közben Krisztián vette minden mozzanatunkat, Fruzsi nagyon jól bírta a méhekkel való harcot, a többiek pedig végig azon voltak, hogy minden pont úgy legyen, ahogy lennie kell. Ruhát lebegtettünk, koszorút igazgattunk, fetrengtünk a levendulák között, és azt kell hogy mondjam, megérte! Még a hazafelé vezető utunk előtt átpörgettük a több, mint 200 képet, amit sikerült másfél-2 óra alatt készíteni, és túlzás nélkül mondom, nekem legalább a fele a kedvencem, ha nem több. Szépek voltak a fények, a beállítás, Fruzsi gyönyörű volt, jól játszott az arcával, váltogatta a pózokat, Zsani pedig minden négyzetcentimétert kihasznált, így született meg ez a gyönyörű sorozat.
A képeket készítette: Séllei Zsanett
Modell: Fülöp Fruzsina
Virágkoszorúért köszönet: Kis Nóra enteriőr
Videós: Vollmuth Krisztián
Technikai segítség: Ferenczi Roland
Haj, ruha és smink: Vigh Zsani
Helyszín: Hőgyész Levendula Farm